Pathosztól a zenig, avagy a könyvvásárszervezés művészete

Phaidrosz nem ad hoc, hirtelen ötlettől vezérelve mondta ihlethiányban szenvedő diákjának, hogy nézze a falat, és írja le tégláról téglára, amit lát. A pepecselés, a gyakorlás, a techné elsajátítása, és végül: a rutin kialakítása (a hatékonyság, és nem a kiégés “érdekében”) nem egy opcionális, kiugorható lépés.

Seholsem az. Nemhogy Robert M. Pirsig amerikai író Zen, avagy a motorkerékpár-ápolás művészete című regényében, vagy regénybeli alteregójának, Phaidrosznak az egyetemi kreatívírás-szemináriumain, de a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 1995-2025 közötti történetében sem.

Amiből ugyan még nem született regény (bár ki tudja, hiszen alapító-főszervezője, mint regényíró, lehet gondolt erre), de tény, hogy egy tekintélyes, több mint három évtizeden átívelő anyagról, tartalomról van szó. Sajtóbeszámolók mellett a személyes archívumok és az élő emlékezet fragmentumaiból rajzolódik ki az első kétharmada ennek a történetnek.

Ezért is adjuk közre két könyvvásár között félidőben a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron készült szervezői interjúk összefoglalóját. A Gaga Rádió kihelyezett stúdiójában, a DumaDubában Káli Király István alapító főszervező, Makkai Kinga gyerek- és ifjúsági programokért felelős szervező, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték koordinátora, Király István, a társművészeti programokért felelős szervező és B. Szabó Zsolt marketingfelelős, kvízmester, rádiós műsorvezető beszélgetett kezdetekről, kihívásokról, elégtételekről, és arról a semmihez sem hasonlítható örömről, amit egy sikeres könyvvásár után érez az ember, ha szervező. És persze arról is, hogy a szervező (is) - ember: vannak mélypontjai, kedvenc pillanatai, revelációi, vallomásai.

Káli Király István arról, hogy a könyvvásár ideje alatt minden évben csoda történik

“Az életem nagy ajándékává lett a szervezés lehetősége. Értelmet ad mindannak, ami a mindennapjaimban fontos lehet, annak, hogy gondolkodó ember vagyok. Kaptam a gondviseléstől egy szervezőképességet, és elméláztam ezen, menet közben is, meg folyamatosan megteszem, hogy mivel tartozom ezért az ajándékért. Számomra emiatt soha nem terhes ez a rengeteg munka. Mondanom sem kell talán, hogy nem magától lesz egy ilyen vásár, és hát mindig előteremtette a gondviselés azokat a munkatársakat, akikkel együtt tudok dolgozni, akikkel összhangba tudunk kerülni, akikkel a megértés uralkodik közöttünk, és akik hozzám hasonlóan szenvedéllyel és alázattal veszik tudomásul, hogy ezt kapták feladatul.

Az egésznek a lényege a csapatmunka. Addig könnyű volt nekem, amíg a hátam mögött ott volt a Mentor Kiadó, mert a kiadó alkalmazottai, hogy úgy mondjam, munkahelyi kötelességből mellém álltak. Az volt az érdekes, hogy akkor sem kellett senkit szorgalmazni arra, hogy elvégezze a feladatát. 1995-ben kezdtük el ezt a vásárt, borzasztó körülmények között kényszerültem rá a szervezésre. Egy vacak betegség miatt lebénult a bal lábam, és a kollégáim mindig mondták, hogy várják, hogy mikor gurulok le a színház emeletéről a lépcsőkön, de hát túltettük magunkat rajta, és ugyanazzal a csapattal sikerült tartanunk a nívót 2014-ig. Gyakorlatilag szinte a 20. rendezvényig, amíg aztán a Mentor Kiadó sajnálatos módon csődbe nem ment.

Az évek folyamán természetesen az ember elkezd sok mindent rutinból csinálni, és ez roppantul megbosszulja magát. Talán már a 15. vásár után éreztem, hogy valamit nem csinálok jól. Valami hiba van abban, ahogy gondolkodom, és valamit újítani kellene, de fogalmam nem volt, hogy milyen lehetőségeink lehetnének erre. És rájöttem, hosszas töprengés után, hogy eluralkodott rajtam a rutinvakság, és ez mindennek a gyilkosa. Ez minden jó szándéknak a gyilkosa, mert az ember nem fedezi fel, hogy merre tart a világ, hogyan alakul át, hogyan változik, és ezzel együtt hogyan változnak az igények is. A gondviselés segítségével találtam egy olyan csapatot, akikkel aztán újabb 12 éven keresztül együtt tudtam dolgozni. Ők fiatalokként lendületet hoztak, tudták, hogy mi szükséges az átalakuláshoz, a fejlődéshez. Rengeteget tanultam tőlük.

A könyvvásár ideje alatt csoda történik. Az én szemszögemből mindenképpen. Csütörtök reggel a megnyitó előtt éreztem, hogy összehullok a fáradtságtól. Nem voltak könnyűek a megnyitást megelőző napok, és vártam, hogy elkezdődjön a megnyitó a Színház téren. És egyszerre csak azok a gyerekek, akik a megnyitó főszereplői voltak, elkezdtek énekelni. És ettől az egész fáradtságom eltűnt. Valami olyan fantasztikus, pozitív energia áradt belém, amitől rögtön egyensúlyba kerültem minden szempontból, és attól a pillanattól kezdve nem volt gondom. És ami a legeslegcsodálatosabb, hogy ez nem először történik meg velem, hanem ahogy megnyílnak a vásár kapui, ahogy betódulnak ezek a gyerekek a vásár terébe, valami olyan fantasztikus energiát hoznak magukkal, amiről - bár már nagyon idős ember vagyok, s eldöntöttem többször is, hogy lemondok erről a nagy ajándékról, hogy megszervezhetem a könyvvásárt - képtelen vagyok lemondani. Annyi energiát sugároznak felém a gyerekek, hogy egyszerűen érzem, hogy ezt nem tudom nélkülözni. Amióta megtapasztalom, hogy milyen nyitottan, milyen boldogan, milyen felszabadultan töltik be a vásár terét, mennyire érdekli őket ez a színes világ, ahol egymás közt megbeszélik, hogy a kis zsebpénzüket hogyan és mire költik el… Egyszerűen az az érzésem, hogy lábbal előre innen fognak elvinni.

A jövő, az emberiség jövője a tudásban van. Ha nem lesz tudás, nem lesz emberiség. Ugye az embernek szinte ösztönös késztetése, hogy megismerje a saját környezetét, hiszen annak függvénye az, hogy hogyan tudja rendezni az életét. A tudás feltétele a megismerés, a megismerés feltétele az ismeretgyarapítás. Az ismeretgyarapítás alapfeltétele az olvasás. Olvasás írott szöveg nélkül nincs, és mi úgy gondoltuk, hogy az egyik legfontosabb érték, amely révén az érdeklődők, a tudásukat gyarapítani akarók hozzáférhetnek az újdonságokhoz, az a könyv. Ezért tartottuk fontosnak, hogy emlékeztessük a jövőre az embereket. Már 2011 óta eltökélt szándékunk, hogy megpróbáljuk kinevelni a következő olvasó nemzedéket. Olyan programokat szerveztünk, amivel bevonzzuk a legkisebb korú gyermekektől az egyetemen tanulókig mindazokat, akiknek szándékában áll építeni a saját jövőjét tudatosan. De ha csak ösztönből, ha csak valamilyen rejtett késztetés következményeként teszik, akkor is megéri esélyt, lehetőséget biztosítani arra, hogy a mindenség titkainak megfejtéséhez közelebb kerüljenek.”

Makkai Kinga az olvasójáték 13 éves sikertörténetéről és kulisszatitkairól

“A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár valójában szeptemberben kezdődik, hiszen akkor indítjuk az olvasójátékot, amely talán túlzás nélkül nevezhető Erdély legnépszerűbb magyar nyelvű könyves vetélkedőjének. Minden évben több száz gyerek kapcsolódik be a közös olvasásba és értelmezésbe, a négy korosztálynak meghirdetett könyveket háromfős csapatokban olvassák el, majd az elődöntő alapján néhány héttel a könyvvásár előtt eredményt hirdetünk, vagyis levélben értesítjük a döntőbe jutott csapatokat, akiket közös játékra hívunk. A döntőt ugyanis a könyvvásár ideje alatt szervezzük meg.

A szeptember elején meghirdetett vetélkedőre egy-két héten belül belül lehet jelentkezni. 2025-ben lassan indult a jelentkezés, ennek ellenére az utolsó napokban beindult a regisztráció, és végül 271 csapat vett részt a vetélkedőn, ez számokban annyit jelent, hogy több mint 800 gyerek olvasott velünk.

Fontos kiemelni a közös olvasás szempontját, tudniillik ragaszkodunk ahhoz, hogy az olvasójáték ne egyéni, magányos olvasásra épüljön, hanem csapatban dolgozzanak, együtt olvassanak, közösen oldják meg a feladatokat, hiszen ezáltal lehetőség nyílik az olvasottak megbeszélésére. A feladatokat október elején küldjük ki, és időt hagyunk a csapatmunkára, a megoldásokat ugyanis október végéig kell beküldeniük. A visszajelzések alapján szeretnek közösen dolgozni, erőt merítenek egymásból, támogatják egymást, tehát a játék azon kívül, hogy felkelti az olvasókedvet, fejleszti a nyelvi kreativitást, együttműködésre nevel, csapatszellemet alakít. 

Az elődöntő után nyolc csapat jut be mind a négy kategóriából, ez összesen 96 gyereket jelent. Őket a könyvvásár keretén belül megszervezett döntőbe várjuk még egy játékra. A döntőbe jutott gyerekek könyvjutalomban részesülnek. Olvasásra kortárs szerzők művét hirdetjük meg, hiszen fontos szempont, hogy a résztvevők személyesen találkozzanak a szerzőkkel, illetve dedikáltathassák könyveiket.

Gyakran választunk olyan műveket, amelyek egy könyvsorozat részei. Ha tudniillik egy sorozat második kötete kerül meghirdetésre, akkor a gyerek elolvassa az előző részt is. Ha pedig folytatódik a sorozat, akkor izgatottan várja a folytatást. A sorozatok által  a gyerekek szinte észrevétlenül és erőfeszítés nélkül válnak olvasóvá. Azok is, akik az elején talán a pedagógus által beígért tízesért vesznek részt a versenyen. A játék után kedvet kaphatnak a további olvasásra. Jó érzés azt látni, hogy egy-egy író-olvasó találkozón, könyvbemutatón megtelik a Kisterem gyerekekkel, akik kezükben szorongatják az író könyvét és türelmetlenül állnak sorba dedikálni azt. Azokban a pillanatokban felértékelődik az olvasás, a könyv jelentősége, a gyerek könyvre mint értéktárgyra fog tekinteni, amit nem minden gyerek lát, tapasztal meg otthon a családi környezetben. Véleményem szerint szükség van ezekre az alkalmakra, ahol a fiatal korosztály azt látja, olvasni jó, a könyv érték stb. Az olvasásnak, a könyvvel való találkozásnak kisebb mozgalommá kell válnia, és ezt csak így, a könyvvásárok, könyvfesztiválok, ünnepi könyvhetek, könyves események, rendezvények segítségével látom megvalósíthatónak. Tudjuk, hogy az olvasóvá nevelés össztársadalmi feladat. Nem elég a családban, iskolában hangsúlyozni, hanem a szélesebb társadalmi környezetben is népszerűsítenünk kell. És ezért mindannyian felelősek vagyunk.

Köszönet azoknak a pedagógusoknak, szülőknek, akik elhozzák a gyerekeket, ezáltal támogatnak bennünket, népszerűsítik rendezvényünket. Nélkülük nem létezne könyvvásár, mint ahogy a szerzők nélkül sem létezne irodalom. Épp erről beszélt lenyűgöző szenvedéllyel, lelkesedéssel minap André Ferenc a középiskolásoknak tartott rendhagyó irodalomórán. A gondolat, mely megragadta a figyelmemet: ‘tudjátok, az irodalom nem akkor születik, amikor az író írja, hanem akkor, amikor valaki elolvassa a művet, és megszületik benne egy értelmezés’. És mennyire igaza van.”

Király István&B. Szabó Zsolt optimista emlékezése a jövőre (és kedvencei a 31. kiadásról)

K.I.: Iszonyatos örömmel tölt el, hogy azt látom, hogy a nagyon zsenge generációk tömegével jönnek a könyvvásárra. Vagy a tanítójuk hozza őket, vagy anyukák, apukák, nagymamák, nagyobb testvérek. És lényegében azt látom, hogy a könyvek bűvöletében élnek ezek a gyermekek. Sorra megtorpannak minden egyes könyvstandnál, belelapoznak, beleolvasnak egy-egy könyvbe, és ha megvásárolják, akkor máris elfutnak vele az olvasósarokba, leülnek a babzsákokra és csak bújják az új szerzeményt.

B.Sz.Zs.: Ehhez tenném hozzá, hogy mindenki megjegyezte, mennyire aktívak a gyerekek itt a marosvásárhelyi könyvvásáron. Az egyik példám: Markus Majaluoma elég sok helyre jár, egy ünnepelt gyermekkönyvszerzőről van szó, az Apa sorozat író-illusztrátoráról, és ő mondta el, hogy még soha nem kapott például ajándékot azelőtt. Ám az itteni gyerekek rajzoltak neki, sőt egyikük azt is lerajzolta, hogy szerinte milyen ő. És Majaluoma kapott egy ilyen rajzot, és vitte körbe magával a könyvvásáron. Egy másik nagyon érdekes meglepetésem tegnap este volt a Harry Potter-kvízen. Volt egy olyan kérdésünk, hogy valamelyik lény melyik könyvben szerepel, hányadik Harry Potterben. És előttem ült egy tízéves kislány, és képzeljétek, hogy beidézte. Négy sort szó szerint beidézett a négyes Harry Potterből. Hidegrázós élmény volt.

K.I.: Minden bizodalmam abban van, hogy most sikerül kinevelni azt az olvasó generációt, amely a közel- vagy távolabbi jövőben potenciális könyvvásárló és olvasó lesz. És ez nagyban köszönhető Makkai Kinga munkásságának, aki idestova több mint tíz éve folytatja az olvasásra nevelést az olvasójátékkal, és egész osztályokat szervez be az író-olvasó találkozókra. És hát igen, annál a jelenetnél én is ott voltam, amikor a gyermekek átadták az ajándékot Markus Majaluomának. Több osztály készült rajzokkal, voltak, akik össze is fűzték könyvvé. Az írón is látható volt a meghatódottság, ami azt jelezte, hogy igazán jól érezte itt magát.

B.Sz.Zs.: Tudom, hogy “a találkozások ünnepe” már közhelyszámba megy, merthogy ezt nagyon sok rendezvény szereti hangoztatni, de aki ide eljön a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba és belép a könyvvásár területére, az megtapasztalja, látja, érzi, hogy ez valóban az. Sokszor maguk az előadások nyúlnak ki és akarnak belemászni a következőbe, amit nyilván a szervezők próbálnak meggátolni. De például az esti Hunyadit is alig lehetett leszedni a színpadról. 

A Cimborák Bábszínház Ha én felnőtt volnék-előadása is kivételes, és tényleg nagyon jó volt, de mindemellett azért a mondandója szerintem nagyon sok esetben a szülőknek is szól. A fölösleges kontrollra, a fölösleges tiltásokra mutat rá, amivel a szülő megakadályozná, hogy pocsolyában ugorjon a gyerek, vagy éppen mezítláb járjon. Én ezt szűröm le kisgyermekes szülőként ebből az egészből, hogy tényleg egy kicsit merjünk nyitottabbak lenni bizonyos helyzetekben.

K.I.: A könyv nyitottá teszi az embert. Minél többet olvas az ember, annál tágabb a világa, annál nagyobb az univerzum, annál nyitottabbá válik, annál könnyebben képes befogadni és elfogadni dolgokat. Újakat, régieket, hagyományosakat vagy rendhagyóakat. 

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra szívesen jönnek az emberek, meghívottak, látogatók, könyvkiadók egyaránt, hiszen van egy varázsa ennek a vásárnak. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az, csak azt látjuk minden évben, hogy már a megnyitó előtt itt sorakoznak a Színház téren kicsik és nagyok óvónénikkel, tanítónénikkel, és egyből be tudnak csatlakozni ennek a vásárnak a hangulatába és bűvkörébe.

Szokás panaszolni, hogy év közben kevesen mennek el könyvbemutatókra, irodalmi eseményekre. Nem tudom, hogy ennek mi az oka; gondolom, hogy az emberek egy picit bele tudnak fásulni a szürke hétköznapokba. Mindenkinek van kismillió gondja, teendője, problémái, és valahogy a könyvvásár lett az a hely és az az idő, ahol ezek a gondok és problémák háttérbe tudnak szorulni, és erre az időre a könyvek, az olvasás, a találkozások kerülnek fókuszba. Egy ilyen rendezvény tehát teret és időt ad arra, hogy az ember egy kicsit elengedje magát, átszellemüljön, a hétköznapi dolgokat az ajtón kívül hagyja. Beül egy irodalmi estre vagy egy találkozóra, egy beszélgetésre, van ideje kérdéseket megfogalmazni, feltenni őket, meghallgatni a választ. Egy évközbeni könyvbemutatón viszont lehet, hogy az a másfél óra nem elég arra, hogy át- és ráhangolódjon, megnyíljon.

A 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron én Pálos Hanna előadását vártam a leginkább, a Halász Rita Mély levegő című regényéből készült Orlai produkciót. Óriási siker volt. Olyan előadást láthattak a nézők tegnap, ami azt hiszem, hogy meghatározó volt. Ha van manapság még ilyen, hogy katarzis, akkor ez az előadás nagyon közel járt hozzá.

A beszélgetéseket meghallgathatod a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár című Spotify-csatornán, vagy kattints a honlapunkon a Podcast menüpontra!

Fotók: Barbócz Zsolt, Szigeti Szenner Szilárd