Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába, és végignézné élete legfontosabb döntéseit. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy.
Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról.
Az Orlai Produkciós Iroda „Mély levegő” című előadását Pálos Hanna, a budapesti Katona József Színház színművésze játssza a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár meghívására november 14-én, pénteken 20 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Az előadás Halász Rita Mély levegő című első regényének színpadra adaptált verziója.
Halász Rita a regénnyel elnyerte a 2021-es Margó-díjat, és ugyanabban az évben a Libri Irodalmi Díj 10 legjobbjába is bekerült.
Szereplők: Pálos Hanna
Közreműködik: Csizmás András
Színpadra alkalmazta: Zsigó Anna és Pálos Hanna
JEGYVÁSÁRLÁS: InTime-on, vagy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában (nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9:00 és 19:00 óra között, tel. 0365 806 865).