„Megyek könyveimhez;
mert vacsoráig még sok összefüggő
ügyet kell rendbe tennem.” (Prospero / Shakespeare: A vihar)
1995 novemberében „A vihar” fergeteges sikert arat a Broadway-en, pedig Patrick Stewart már régen Picard kapitányként, nem pedig egy amerikaiak számára felejthető brit Shakespeare-színészként volt ismert. Miközben new york-iak százai állnak kígyózó sorokban a Broadhurst Theater előtt, 7320 kilométerrel odébb, az óceán túlfelén, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház akkor még fiatalnak számító, 22 éves betonépületében Serafim Duicu főigazgató nagylelkűen rábólint egy fiatal helyi író kérésére, hogy könyvvásárt tarthassanak a „balkánicafrangosan” szecessziós-brutalista épületben, amelyet a vásárhelyiek fele gyűlölt, a másik fele meg imádott.
És ez így van a mai napig, mármint valóban az utálat, gyűlölet és ezek zavarba ejtő keveréke övezi a lebontott Barátok temploma helyén emelt betonépületet. No de ami a történetünk szempontjából fontosabb, hogy három évtizede minden novemberben ez az immár kevésbé fiatal író (nem egyedül, persze, és nem is könyvégető kalibánok, hanem szelíd Arielek segítségével) megszervezi a könyvvásárt az immár kevésbé fiatal épületben.
Azon a bizonyos 1995-beli novemberi napon, amikor egy őrült megpróbálta meggyilkolni Kanada miniszterelnökét (de nem sikerült neki, mert a miniszterelnök felesége bezárta előtte az ajtót), 7260 kilométerre a 24 Sussex Drive-tól egy másik ajtót szélesre tártak. Igaz, hogy a tengerentúlról nézve ez egy jelentéktelen jelenet, amely egy kelet-európai országocska megjegyezhetetlen, háromnevű kisvárosának színházában történt. (Az is lehet, hogy csak egy kósza vihar csapta ki azt a kopott, nehéz vasajtót.)
Mindenesetre azt beszélik azóta is, hogy ez a nyitás történelmi jelentőségű volt: még a novemberi havazó sem tántorította el a könyvre, eszmecserére, találkozásra vágyó résztvevőket, a romániai, magyarországi, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai könyvkiadók, -kereskedők és szerzők is eljöttek szép számban, a derék vásárhelyiek meg (ki-ki a megspórolt gyermekpénzét, nyugdíját, fusimunkájának bérét szorongatva a zsebében) beözönlöttek a színházba. Könyvet venni. Igazit, minőségit, könyvillatút, igényeset – ami azóta is a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár védjegye.
Ugyanezekben a napokban történt, hogy egy másik őrült sikeres merényletet hajtott végre egy másik miniszterelnök ellen. (Ma már azt mondják, harminc évvel ezelőtt a szélsőjobboldali nacionalista gyilkos egyetlen szinguláris erőszakcselekedete nemcsak egy életet, hanem a közel-keleti béke esélyét semmisítette meg. Aki a híreket követi, megvizsgálhatja e kijelentés igazságtartalmát.) 1995 novemberében az egész világ a Nobel-békedíjas Jichák Rabint gyászolta, ukrán és fehérorosz zsidók leszármazottját, az első miniszterelnökét Izraelnek, aki már az ígéret földjén született. Jeruzsálemben, 1880 km-re Marosvásárhelytől.
Ahonnan a téglagyári gettóból 7500 marosvásárhelyi és környékbeli nőt, férfit, gyermeket hurcoltak haláltáborba. Ahonnan ezrek és ezrek menekültek el 1944-ben, 1956-ban, a sötét diktatúra éveiben, de talán a legtöbben 1990-ben.
Akik maradtak, 1995 novemberében csak fojtott hangon, félszavakban, vagy tekintetük villanásával reagálnak az aktuális politikai újsághírekre. Ha valaki hangosabban kommentál, lesütött fejek, elforduló vállak feddő némaságába ütközik. Vagy félrehívják, hogy „mit még kelti a feszültséget”, pont itt, Vásárhelyen, öt és fél évvel azután, hogy... Hát hiszen tudjátok. „Így jár, aki túl hangosan akarja a békét.” „Nem szól szám, nem fáj fejem.” „Ne foglalkozzunk a múlttal. Tekintsünk a jövőbe.”
A hallgatás és elhallgatás önvédelmi reflex generációk óta. De az összefüggő ügyek makacs dolgok. Kikívánkoznak, és ha nem lehet beszélni róluk, akkor legalább írni: azt lehet. Kell. Muszáj.
Ez az erő egyszerre félelmetes, nagyszerű és inspiráló. Ennek az erőnek engedelmeskedünk mi is: ez tartja életben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt.
Múltból jövőbe, jelenből múltba visszanyúló közös történeteink összekötnek, bármennyire is tiltakozni próbálunk ellene néha, vagy tagadni, felejteni szeretnénk. Egyetlen család, város, nemzet, geopolitikai térség sem elszigetelt entitás önmagában. Az is, aki önkéntes vagy kikényszerített száműzetésbe vonul – nemet mond, bojkottál, vagy mondjuk egy dzsungel közepén találja magát, eltanácsolják, kitelepítik, meghal stb. –, a hiányával kapcsolódik másokhoz. Néha amúgy a béke is csupán a háború hiánya és előzménye. Néha a háború is csak illúziónak, mesének, legendának tűnik, a szerelemről már nem is beszélve. El se hinnénk, ha nem olvasnánk…
A 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron arra adunk ismét alkalmat, hogy közös történeteink kerüljenek a középpontba: olvassuk, beszéljünk róluk, játsszuk el, kóstoljuk meg, szavaljuk, kiáltsuk, énekeljük, fújjuk füstjelekkel, karcoljuk palatáblára vagy DVD-re. Várunk téged is: emlékezni a jövőre, újrakeretezni a múltat, megélni a jelent.
Találkozunk november 13-16. között a színházban! Átalvetőt (ne tekenyőt) a könyveidnek hozhatsz, hogy legyen miben hazavidd a zsákmányt.
